Retrotom szolgálatra jelentkezik!

Mint tudjátok a Teazsúr szerkesztői nem is olyan régen megnyitották a Teazsúr kapuit a lelkes ugyanakkor feltehetően tapasztalatlan közönség előtt, hogy megmutassák, mit tudnak. És én, mint a tapasztalatlanság fejedelme megpróbáltam írni valamit és… tetszett, sőt jó is volt végre valamit csinálni a szürke hétköznapok felrázásaként. Beküldtem az irományt és jó páran pozitívan jeleztetek vissza, ezt nagyon köszönöm mindenkinek! De elég a nyálzásból!

A sötét múlt és rólam:

Évekkel ezelőtt az internet szörfözése közben valahogy ráleltem egy Member videóra, és nagyon megtetszett. Azonnal utána is néztem a munkásságának és nagyon megtetszett ez az anime dolog. Röviden, tömören az, hogy én a mai napig mangát olvasok és animét nézek mind az ő hibája. De akkor mi okozta a hentai imádatot? Nos, addig bóklásztam a neten, amíg rá nem találtam az „Application for Death” című hentai guro mangára. Amiről többet nem is írok, mert rögtön el is ásom magam, és nem is ajánlom senkinek, hogy akárcsak bele is olvasson. De végül is ez az oka annak, hogy  olyan mélyre züllöttem, hogy azt kell mondjam, a futa, incest stb. már mindennapos dolgok.

Célok és jövő:

Fő profilként én majd írásos bemutatókat szeretnék csinálni hentai mangákról, de tartogatok mást is a tarsolyomban.

Viszont, ahogy említettem semmi tapasztalatom nincs videó szerkesztéssel kapcsolatban, ami őszintén eléggé gáz ezt beismerem, de ez van. Szóval szereznem kellett valakit, akit érdekelne a dolog és még így is nehezen megy a dolog, de halad… és majd egyszer lesz is belőle valami… talán.

Köszönöm a figyelmet, és remélem a jövőben is sikerül majd mosolyt csalnom a nagyérdemű arcára Retro bácsi borzaszó NDK-s hentai kazettáival. 🙂

11 Comments

  1. Üdv és hajrá.
    Futa, incest… ó azok a belépő szintű kategóriák, mily nosztalgikus. Nekem. xD Végre látok valakit, aki hozzám hasonlóan értékeli az ilyesmit.

    • Már miért nem értékelném?
      A futa csak megszokás kérdése, a WINcest meg csaj+csávó, hogy ezek milyen kapcsolatban vannak egymással engem hol érdekeljen?
      *A mondat leírásával Retrotomból eltávozik a moralitás utolsó szikrája is*

    • ” Futa, incest… ó azok a belépő szintű kategóriák, mily nosztalgikus. Nekem. xD Végre látok valakit, aki hozzám hasonlóan értékeli az ilyesmit.” a vérfertőzést értékeli valaki, komolyan ? No comment 😀 Ez nagyon beteg dolog. A kritika amit írtál korábban valóban minőségi dolog volt ,de maga a műfaj amiről szól már hagy némi kívánni valót maga után. Főleg az ilyen subkategóriákkal mint maga a vérfertőzés, ami egy beteges dolog. Rajongani érte sem egészséges. Tényleg ilyennel akarod szennyezni mondjuk egy erre tévedő fiatalabb korosztállyal rendelkező olvasó elméjét ?

      • Az incest-et azért, dobtam föl, mert (mint kommenteden is látszik) ez egy olyasfajta “alkategóriája” a hentai-nak, amit sokan elítélnek, és én csak meg akartam mutatni, hogy nem fog ilyesmi elriasztani, attól, hogy bemutassam! 😀

        Ha meg az “erre tévedő fiatalabb korosztályról” van szó, mint láthattad, próbálom a +18-as részeket minimálisra csökkenteni, mert nem azon van a hangsúly, hanem a szórakoztatáson.
        Mindazon által nem is tudom mit keresne itt olyan személy, aki még gólya-mese előtt állna, hiszen Member és Kvakond humora is már csak mélységéből és komplexitásából kiindulva sem gyerekgyomornak való. (Vagy csak én vagyok egyszerű, mint a faék.)

        • A dialógus lefordítása a legutóbbi ismertetődben valami fergeteges volt, remélem a jövőben is folytatod ezt :).

  2. Üdvözletem köreinkben, remélem jól fogod érezni magad! 🙂
    “„Application for Death” című hentai guro mangára” Micsoda démont szabadítottam a világra. ><

      • Khm… Hogy is mondjam… Rossz az aki rosszra gondol – szokták mondani, de azért ebben a témában, ahol mindenféle intim testnedvek csordogálnak, folynak és spriccelnek ez az “én iszom meg a levét”egy kicsit félreérthető, kissé coming out érzetű. 😀 Mindenféle rosszindulat nélkül mondom, hogy vicces képzettársításokat szül…

        • Touché… 😀 Így, hogy rámutattál az eredeti témára teljesen más jelentés társul a kommenthez, holott semmilyen ilyesfajta dologról nincs szó. Ám a tény, hogy vannak olyan napok, amikor az itt leírt kritikához hasonló szöveges beszámolót kapok legalább 2-3 anime/hentairól elég szomorú tény, főleg, mivel nekem nincs meg az az opció, hogy “majd később elolvasom” vagy “ezt nem olvasom el”. Nekem nincs választásom 😀 Ez volt az eredeti jelentés a komment mögött 😛 (mellesleg a kommented után 2.5 évet esett vissza a szellemi fejlettségem 😀 légy átkozott képzelőerő!!)

14 Trackbacks / Pingbacks

  1. psixolog
  2. Coronavirus real-time updates
  3. PSYCHOSOCIAL
  4. Cherekasi
  5. Film Doktor Liza (2020)
  6. film djoker
  7. viagra
  8. viagra online
  9. viagra 100mg
  10. generic viagra
  11. buy viagra online
  12. Canadian Pharmacies Online
  13. Canadian Pharmacy
  14. Îíëàéí Ïñèõîëîã

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*